Harmadik szeretetnyelv: Ajándékozás

 

paper-art-215838_1280_1.jpg

Talán ez az egyik legkönnyebben kivitelezhető és elsajátítható szeretetnyelv, hiszen az erre érzékeny ember szinte mindenféle ajándéknak örül, csak szeretettel kell adnunk az ajándékunkat. Készíthetjük, vásárolhatjuk, a lényeg az, hogy az ajándékozott érezze és tudja, hogy rá gondoltunk közben.


Az ajándékozás a másikra gondolás szimbóluma, a szeretet látható jele. Vannak, akiknek a látható jelek fontosabbak, mint a többi. Ha partnerünk, gyermekünk szeretetnyelve az ajándékozás, gondoljunk mindig arra, hogy látható jelek nélkül kételkedik szeretetünkben, ezért gyakran lepjük meg őt! Az ajándék értéke másodlagos, lényege a szimbolikus jelleg.


flowers-164316_1280.jpg


Akinek az ajándékozás a szeretetnyelve, az éveken keresztül képes őrizgetni tárgyakat, ajándékokat, és a legapróbb dologról is tudja, kitől és mikor kapta. 

Ne keverd össze ezt a szeretetnyelvet az anyagiassággal, hiszen itt jelképes, apró ajándékokról, meglepetésekről van szó, az érték nem számít. Az, akinek az ajándékozás a legfőbb szeretetnyelve, szinte szárnyal attól a szeretettől, kedvességtől, és erőfeszítéstől, amit a párjától kapott ajándék jelképez a számára. Egy elfelejtett születésnap, évforduló, vagy egy elkapkodott, meggondolatlan ajándék katasztrofális eredménnyel járhat - ugyanígy a napi kedvességek hiánya is ide vezethet.

De mit tehet az, aki nem ajándékozó típus?

Semmi baj, a felismerés a legjobb kiindulópont! Hogyan is kezdjünk hozzá? Írjuk össze, melyek azok a múltban kapott ajándékai, amiket nagy becsben tart! Egy rokontól vagy baráttól - aki jól ismeri társunkat - is kérhetünk tanácsot. És nem kell különleges alkalomra várnunk.

 

Boldogságra fel!

cardboard-314507_1280.jpg
Ha többet szeretnél olvasni a témáról, ajánlom a következő könyveket:
Gary Chapman: A szeretet esszenciája
Gary Chapman: Egymásra hangolva
Gary Chapman - Ross Campbell: Gyerekekre hangolva

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoganyu.blog.hu/api/trackback/id/tr746418399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása