Van olyan gyerek, aki ismeretlen helyzetekben bátortalanabbul viselkedik, mint társai. Aki nem dúvadként töri az utat maga előtt. Aki nem verekszik, hogy övé legyen az első süti. Aki nem üt vissza, ha megütik. Aki sokszor csak kívülről szemléli az eseményeket, anélkül, hogy bekapcsolódna a játékba. Akire, azért mert visszafogottabb, visszahúzódóbb, félénkebb, rásütik, hogy gyámoltalan, anyámasszonykatonája, gyáva, félős. Pedig lehet csak picit érzékenyebb az átlagosnál. 

portrait-317041_1280.jpg

A szülők mostanság szeretik azt hangsúlyozni, hogy nem baj, ha akaratos a gyerek, mert anélkül nem fog elérni semmit az életben. Nem baj, ha nem adja oda a lapátját, mert akkor biztos többet szerez majd magának az életben is. Ha megütik, üssön vissza, ne hagyja magát.

Az ilyen és ehhez hasonló gondolatok sokszor valamilyen saját sérülésből erednek. Hiszen ő nem akar már semmit, csak szeretne, azt is csak halkan. Ő mindenét megosztotta másokkal, de rá senki nem gondolt, amikor szüksége lett volna rá. Ha bántják, inkább hallgat, csak ne kelljen konfrontálódnia a főnökkel, a munkatársakkal, a családtagokkal. Ezért azt szeretné, ha a gyereke másképp viselkedne, mint ő. Csakhogy a gyerekeink általában nem azt figyelik, amit mondunk, hanem azt, amit csinálunk. És követik. És közben könyörtelenül szembesítenek minket saját hibáinkkal.

 

child-221743_1280.jpg

 

Szóval figyelj egy picit magadra!

Te hogyan érzed magad attól, hogy félősnek látod a gyermeked? Türelmetlen, ideges, feszült leszel ezekben a helyzetekben? Szomorúvá válsz tőle? Tudsz neki segíteni, hogy bátrabb legyen? Félsz, hogy hogy állja majd meg a helyét a világban? 

Lehet, hogy azért látod ilyennek, mert tükröt tart eléd, és ezzel akarja felhívni a figyelmet valamire, amire szülőként nem figyelsz.

Te biztos, hogy mindig minden helyzetben magabiztos vagy? Vállalod az életet minden kockázatával és kihívásával együtt? Vagy vannak helyzetek, amelyekben elbizonytalanodsz, pedig semmi okod a megtorpanásra? Te biztos, hogy minden lehetőséget megragadsz? Nem mégy el lehetőségek mellett azért, mert nem vagy elég bátor, hogy belevágj? Te gyakran lépsz ki a komfortzónádból vagy csak a gyermekedtől várod ezt?

 

fear-299679_1280.jpg

  

Ha ezeket a kérdéseket megvizsgálod magadban, és őszintén megválaszolod őket, változtatsz, amin változtatnod kell, és elfogadod, amit elfogadnod kell, lehet gyermekedet sem látod többé félősnek. Ehhez azonban merni kell szembenézni saját démonjaiddal. Ne a gyermeked akard megváltoztatni, először saját magadat vedd górcső alá. 

A cél nem a bűntudatkeltés, hanem a felelősségvállalás. Csak így fogod tudni tisztán látni a helyzetet. 

Szóval nézz először magadba, és holnap folytatjuk, mert természetesen vannak olyan helyzetek, amikor valóban a gyermek érzékenységével, félénkségével kell foglalkozni. Neki segíteni, őt bátorítani. Holnapi cikkemben ehhez adok tippeket.

 

Addig is bátorság és boldogságra fel!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoganyu.blog.hu/api/trackback/id/tr376506051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ekriszti 2014.07.14. 08:18:54

A szívemből szóltál!
Köszönöm, az elgondolkodtató írást!

boldoganyu 2014.07.14. 10:04:19

@ekriszti: Köszönöm a visszajelzést! Minden véleménynek örülök.